Példátlan orvosi összefogásban működünk a daganatos gyermekek gyógyulásáért

Ugye mindannyian azt szeretnénk, hogy a lehető legjobb kezelést kapjuk meg mi magunk, vagy szerettünk egy komolyabb betegség esetén?

De valljuk be, nagyon sok múlik azon hol és mikor ér utol minket az a betegség. Sajnos a legtöbb esetben nem mindegy melyik kórházba, milyen felszereltségű osztályra, vagy éppen milyen orvoshoz kerülünk. Akár teljesen más esélyekkel is indulhatunk az ország két pontján.

Erre találtunk megoldást mi, gyermekonkológusok.
A Magyar Gyermekonkológiai Hálózat több mint 50 éve alakult azzal a céllal, hogy orvosi összefogás révén a daganatos gyerekek túlélési esélyét együttes erővel növelni tudják. Ez sikerült is: az akkori szinte halálos ítéletnek számító 10-15%-os túlélési arány mára 80-85%-ra növekedett.

A sikerünk titka az összefogás

Gyermekgyógyító csapatunkban nincs helye széthúzásnak vagy versengésnek, mindenki a saját szakterülete mentén, összes tudását beveti a beteg gyermekek meggyógyításáért. Orvosok, nővérek, ápolók, pszichológusok, pedagógusok és dietetikusok együtt harcolnak az ország 8 gyermekonkológiai osztályán a daganatos betegségek leküzdése ellen.

„Három alapelvet fektettünk le 50 évvel ezelőtt, amit azóta is követünk:
Egyforma színvonalú ellátást nyújtunk függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján gyógyul a gyermek. Ezt úgy érjük el, hogy mi, Gyermekgyógyítók folyamatosan tanulunk egymástól és egységes elveket követünk. Értékeljük egymás és saját munkánkat, hogy tovább fejlődhessen a gyógyító munka a gyermekek érdekében.”

– meséli Dr. Kriván Gergely hematológus, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke.

És ezek nem csupán üres szavak.

Lili gyógyulásának története remek példája annak, hogyan működnek együtt, akár 5 gyermekonkológiai centrum szakemberei egy kislány felépüléséért:

A hatéves Lili 2017 áprilisában hányásra, fejfájásra panaszkodott. Anyukája, Patrícia az aggasztó tünetek miatt azonnal orvoshoz fordult, végül a budapesti Bókay utcai klinikára kerültek, ahol kiderült: Lilinek agydaganata van.

Azonnal cselekedni kellett. Pár napon belül egy 3,5 órás műtét során operálták ki a daganatot az Amerikai úti centrumunkban. A Tűzoltó utcai Gyermekklinikán személyre szabott terápiás tervet, kezelési programot kapott, majd a lakhelyükhöz közelebb eső szombathelyi gyermekonkológiai osztályon kemoterápiát és sugárkezelést.

„Sajnos nagy dózisú kemoterápiára volt szükség, ami nagyban károsíthatja a gyermek őssejtállományát” – magyarázza dr. Benyó Gábor, Lili kezelőorvosa, hogy miért kellett mindezek után Lilinek a Szent László Kórház őssejt-transzplantációs osztályán is kezelést kapnia.

Az ő története igazi siker: hiszen egy agresszív, előrehaladott stádiumban lévő daganatot sikerült közös erővel megállítani és eltüntetni.

Lili gyógyulása tökéletes példája annak, amiért a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat létrejött: hogy az ország onkológiai központjai, a daganatos gyermekekért dolgozó orvosok, nővérek, ápolók közös erővel, sikeresen küzdjenek meg a legsúlyosabb betegségekkel!

Tudjuk, hogy minden szülő legrosszabb rémálma, hogy gyermekét életveszélyes daganattal diagnosztizálják. De egy kis megnyugvást adhat a tudat, hogy bárhol is éljen a család az országban, a lehető legjobb kezekben lesz gyermekük.

A számok magukért beszélnek. A fantasztikus szakemberekből álló hálózatunk, a lehetőségeihez képest a legjobb ellátást nyújtja az ország összes daganatos beteg gyermekének.

De szükségük lenne még néhány nagyon fontos orvosi eszközre és speciális műszerre ahhoz, hogy ténylegesen világ színvonalú ellátást biztosíthassunk minden apróságnak. A listán szerepel többek között fénymikroszkóp, új típusú ultrahang készülék, mellkasszívó, de modern intenzíves ágy is.

Az idei személyi jövedelemadó felajánlásokból ezeket a műszereket szeretnénk beszerezni 8 osztályuk számára.

Arra kérnek, hogy ha teheted segítsd őket közvetlenül Te is adó 1%-oddal, hogy még eredményesebben végezhessük gyógyító munkánkat!

Magyar Gyermekonkológiai Hálózat – Gyermekgyógyítók
Adószámuk: 18137587-1-43

Adószámunk megváltozott! Új adószámunk: 18137587-1-42