Főoldal > Egyéb > Máté hosszú útja a gyógyuláshoz

Az örökmozgó Mátét 2018-ban anyukája nehezen múló véraláfutásokkal vitte orvoshoz.

Rendkívül megrémültek, mikor kiderült, hogy az akkor 5 éves Máté súlyos csontvelő elégtelenségben szenved. A diagnózis felállítása után szakmai csapatunk azonnal megkezdte a kisfiú kezelését és 2018. júniusában csontvelő-transzplantációt végeztünk.

A csontvelőműködése és vérképzése azoban továbbra is elégtelen volt, így Máté folyamatos kezelésekre és szigorú orvosi ellenőrzésre szorult.

Máté egy igazán eleven kisfiú, egy örök mókamester, aki hamar belopta magát az osztály dolgozóinak szívébe.

Nekünk, orvosoknak és ápolóknak is embert próbáló látni, amikor egy gyermek ilyen sokáig küzd a betegséggel, de akaratereje és huncut mosolya nekünk is erőt ad mindennapi munkánk során.

Több évtizedes tevékenységünk eredménye, hogy nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is rendelkezésünkre állnak olyan konzultációs lehetőségek, melyek korábban nem, vagy nem ilyen könnyen voltak elérhetőek.

2019-ben sikerült több külföldi transzplantációs központtal is egyeztetnünk, melyek alapján úgy döntöttünk, hogy a kisfiú teljes gyógyulása érdekében újabb csontvelő-transzplantációt végzünk.

A második transzplantáció után Máté eredményei nagyon gyorsan javulni kezdtek, így tavasszal, közel két év után végre hazaköltözhetett, szeptember óta pedig iskolába jár!

Máté története azt mutatja, hogy a gyógyulás gyakran sok-sok lépésből áll.
Nézd meg, hogyan támogathatod kis hőseink lépéseit!

https://adjukossze.hu/kampany/lepesrol-lepesre-a-gyogyulas-utjan-1791