Gyermekeinket gyógyítják

A Debreceni Egyetem Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszéke az ország 8 gyermekonkológiai központjának egyikeként látja el feladatát. Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye leukémiás és rosszindulatú daganatos betegeit, valamint egyéb vérképzőszervi betegségben szenvedő gyermekbetegeit kezelik az osztályon.

Teljes cikk

Évente több mint 300 beteget látunk el, ebből 80–100 körül van a leukémia vagy rosszindulatú daganatos betegség miatt kezelés alatt álló betegek száma. Szakrendelésünkön közel 1200 gyermeket gondozunk – tudtuk meg dr. Kiss Csongortól, a tanszék vezetőjétől, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnökétől. Amikor a professzor kezdte a szakmát, akkor 20–80 százalék volt a gyógyulás és a halálozás aránya a gyerekkori daganatos betegségek esetében, ez mára megfordult, sőt a betegség egyes típusainál a gyógyulási arány megközelíti 90 százalékot.

Nem mindegy – folytatja a professzor –, hogy milyen körülmények között gyógyul a beteg, hol ad lelki támogatást az édesanya. Minden helyiségben színes rajzok és falfestmények, a kórtermekben televízió és DVD-lejátszó található, könyvekkel és társasjátékokkal teli gyermekfoglalkoztató várja a gyerekeket. Kórházpedagógus, pszichológus, gyógytornász foglalkozik a kisbetegekkel.

Kérjük, segítsen adója 1%-ával a az ország 8 pontján működő Magyar Gyermekonkológiai Hálózatot. Támogassa közvetlenül a gyógyítókat! ADÓSZÁMUNK: 18137587-2-43