Idén hetedik alkalommal találtak gazdára az Astellas-díjak.
A hazai orvosi szakma kiválóságaiból álló szakmai zsűri döntése alapján a rehabilitációs és krónikus ellátás szakterületen idén Dr. Benyó Gábor gyermekonkológus és –hematológus főorvos, a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház orvos igazgatója vehette át az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat szakmai díját.
Az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül a korábbi díjazottakból álló
zsűri által felállított rangsor és az internetes közönségszavazás összesített eredménye alapján a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Dr. Szegedi István debreceni gyermekonkológus és -hematológus, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának egyetemi docense léphetett fel.
A díjátadó ünnepségen immár hagyományosan a hazai egészségügyben tapasztalható kivételes
kezdeményezések elismerésére életre hívott Astellas-különdíj átadására is sor került. A Bátor Tábor Alapítvány vezetői a nagybeteg gyermekek és családjaik részére szervezett élményterápiás táborok szervezésével kifejtett áldozatos munkájukért, a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház képviselői pedig a krónikus gyermekbetegek ellátása, valamint a gyermekhospice és -palliatív munka széleskörű szakmai és társadalmi megismertetése terén megtapasztalt áldozatvállalásukért és úttörő szerepükért vehették át a különdíjat.
A díjátadásról szóló hivatalos közlemény itt olvasható.
Minden egyes Díjazottnak sok szeretettel gratulálunk!
További munkájukhoz sok sikert, kitartást, hasonlóan szép eredményeket kívánunk!