Debrecen

Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika

Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar-Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet-Klinika, Gyermekhematológiai-Onkológiai Részleg

A DEKK Gyermekhematológiai-onkológiai fekvőbeteg osztályán öt 2 ágyas kórteremben, négy 1 ágyas elkülönítő kórteremben és egy, egyidejűleg két beteg kezelésére alkalmas ambuláns kórteremben látjuk el a beérkező betegeket. A fekvőbeteg osztály szerkezete lehetőséget nyújt arra, hogy a kezelések folyamán, szükség esetén, fokozott elkülönítést biztosítsunk a betegek számára. A kórtermek mindegyike úgy került kialakításra, hogy az édesanyák mindvégig gyermekük mellett tartózkodhassanak, mely különösen fontos a hosszú kezelési folyamat során. Emellett Mamaszállót alakítottunk ki az épület második emeletén, ahol a szülőknek lehetőségük van ruhamosásra, valamint további 5 ágy is a rendelkezésükre áll, hogy kényelmes pihenésüket megoldhatóvá tegyük. A különösen súlyos állapotban lévő betegek átkerülhetnek a Klinika Intenzív Terápiás osztályára, ahol szükség esetén ugyancsak lehetőség van elkülönítésre.

Fekvőbeteg osztályunk a 2012-ben átadott Belgyógyászati Intézet „B” épületében található, ahol Dr. Kiss Csongor Professzor Úr és Dr. Szegedi István tanár úr vezetése, szakmai irányítása mellett két gyermekgyógyász szakorvos/gyermekhemato-onkológus szakorvosjelölt és két rezidens orvos, valamint tizenkét ápoló, egy asszisztens, s további öt munkatárs (pedagógus, pszichológus, adminisztrációs munkatársak) dolgozik fáradhatatlanul a daganatos és vérképzőszervi betegségekben szenvedő gyermekekért. A rosszindulatú megbetegedések mellet osztályunkon kezeljük a súlyos vérzékenységgel, vérszegénységgel vagy trombózissal küzdő betegeket is. Betegforgalmunkat jellemzi az évente felvételre kerülő 10-20 új leukémiás és 25-35 új szolid tumoros beteg, amely alapján a Tűzoltó utcai Gyermekklinikát követően a második legforgalmasabb gyermekhematológiai-onkológiai központ vagyunk az országban. A fekvőbetegek mellett évente mintegy 3500-4000 járóbeteg szakvizsgálatát végezzük. 

A szolid tumoros gyermekek ellátásáról onkoteam dönt. A szükséges műtéti beavatkozások többsége a klinika Gyermeksebészeti Osztályán, tehát intézeten belül történik. Speciális műtétek, sugárkezelés és egyéb beavatkozások elvégzésére az Egyetem társklinikáin nyílik lehetőség. A betegség elhelyezkedésének, kiterjedésének, természetének megítélésében a képalkotó diagnosztika legmodernebb eszközei (CT, MR, SPECT, PET CT) segítenek. A betegek kivizsgálásához kiemelkedő minőséget nyújtanak az Egyetem diagnosztikai társintézetei. Közülük néhány profil (így fejlett és molekuláris hemosztázis diagnosztika, áramlási citometria) az ország több más gyermek és felnőtt intézményének végez nélkülözhetetlen vizsgálatokat. Osztályunk saját experimentális kutatólaboratóriummal is rendelkezik, mely a Debreceni Egyetem számos társlaboratóriumával együttműködve, nemzetközi tanulmányok keretében vállal vezető szerepet a gyermekkori daganatos betegségek korszerű kivizsgálásában, molekuláris hátterének kiderítésében.

Különlegesen szoros  együttműködésünk az ikerrégió miskolci központjával, ahol szükség esetén a vérképző őssejtek átültetése, a „csontvelő transzplantáció” is biztosított. Természetesen a miskolci mellett szoros kapcsolatot tartunk a Gyermekonkológiai Hálózat (GYOH) valamennyi más intézetével. A betegek kivizsgálását és kezelését a GYOH egységes ajánlásai alapján valósítjuk meg.

A betegséggel való küzdelem során óhatatlanul jelentkező lelki terhek enyhítésében, a megküzdésben és a bizonytalanság feloldásában szakpszichológus és pedagógus munkatársaink segítenek. A speciális étkezési igények kialakításában pedig gyermekonkológiai jártassággal rendelkező gasztroenterológus és dietetikus tanácsadó áll rendelkezésre. A gyermekek és a családok kezét az aktív kezelés után sem engedjük el. Gondozásukat, ellenőrző vizsgálataikat felnőttkorukig folytatjuk, felnőtt koruk elérésével pedig átadjuk az egészségügyi igényeiknek leginkább megfelelő felnőtt betegellátó rendszerbe. 

A debreceni Gyermekhematológiai-onkológiai Részleget közvetlenül támogatja a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, amely rendkívül nagy segítséget nyújt a családokra nehezedő terhek csökkentéséhez, a családok anyagi támogatásához, és a kezelés alatt álló gyermekek életének megkönnyítéséhez közös programok, foglalkozások, ünnepségek, kirándulások megszervezésével. Az alapítványi segítségnyújtásba belefér a rászoruló családok széleskörű támogatása. Emellett feladatot vállal az osztály komplex gyógyító- és kutatómunkájának támogatásában, műszerezettségének fejlesztésében, biztosítja a feltételeket az orvosok és nővérek szakmai továbbképzéshez, tudásuk folyamatos fejlesztéséhez

Reményeink szerint munkánkkal, egy csapatként működve, biztosítani tudjuk a hosszú, embert próbáló kezelési folyamat során a gyermekek legjobb ellátását és végső soron teljes gyógyulásukat.

 

Elérhetőség

Tel.: (52) 411-600, (52) 414-992,(52) 432-283 / 5687

Fax: (52) 414-992, (52) 452-747

4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
4032 Debrecen, Pf.: 32.

Az osztály munkatársai

Munkatársak:

Prof. Dr. Kiss Csongor MTA doktora (e-mail: [email protected])

Dr. Szegedi István egyetemi tanár (e-mail: [email protected])

Dr. Gaál Zsuzsanna PhD (e-mail: [email protected])

Dr. Petrás Miklós PhD (e-mail: [email protected])

Osztályvezető főnővér: Bobkó Stella  (e-mail: [email protected])

Járóbeteg szakasszisztens: Csapó Andrea  (e-mail: [email protected])

Adminisztrációs asszisztens: Göncziné Kiss Judit (e-mail: [email protected])

Adószámunk megváltozott! Új adószámunk: 18137587-1-42

Támogass minket adó 1% felajánlásoddal!

Adószámunk: 18137587-1-42