Főoldal > Egyéb > 1% – lenyúlás vagy életmentő adomány?

Összeomlik, vagy éppen most újul meg az egyszázalékos felajánlások rendszere? Az elmúlt évek három leggazdagabb alapítványa közül kettő ellen nyomozás folyik; a friss Heti Válaszban megmutatjuk a lenyúlási praktikákat és azt, hogyan érhet a pénzünk valóban a beteg gyerekhez.

Eredeti cikket itt olvashatja.

„Elegünk van abból, hogy kuncsorognunk kell azért, amit nekünk ajánlottak fel” – mondja lapunknak Kriván Gergely, a fővárosi Szent László kórház osztályvezetője, a magyarországi Gyermekonkológiai Hálózat elnöke. A rákbeteg gyermekeket gyógyító helyek csak morzsáihoz jutnak hozzá az évenkénti egymilliárd forintos adófelajánlásoknak.

ado_egyszazalek_szb_20140429_063 (1)

Az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal azután kezdett el vizsgálódni, hogy a Heti Válasz 2012-ben címlapján hozta A nagy rákbiznisz, Hogyan szerezzünk százmilliókat daganatos gyermekekkel címmel az alapítványok történetét, s kormányülésen is téma volt a súlyos beteg gyermekeknek felajánlott összegen zsírosodó alapítványok ügye. Ma három alapítvány ellen is rendőrségi nyomozás folyik.

A Daganatos.hu és a Gyermekmentő Támogató Alapítvány nagy értékű orvosi berendezéseket adományozott a kórházaknak, ám a piaci árnál jóval drágábban szerezték be őket, majd a „felár” útra kelt, a rendőrség most azt vizsgálja, vajon az így kifolyatott összegekből visszacsorgattak-e az alapítványok vezetőinek. Miközben a rákbeteg gyermekek családja legfeljebb 170 ezer forintot kaphatott, addig két és félmillió forintot meghaladó összeg jutott például az egyik kuratóriumi elnök gyermeke nagymamájának.

Az idei egyszázalékos kampányban mégis valamennyi érintett alapítvány gyűjthet pénzt. A Magyar Gyermekonkológiai Hálózat viszont kampányba kezdett, hogy „áttétek nélkül”, a Gyermekgyógyítókhoz (adószám:18137587-2-43), a beteg gyermekeket gyógyító központokhoz kerülhessenek a támogatások.